Kellemes nyári napon indultunk neki a folyónak néhány kenuval. Volt aki a kajak lapátjához így is ragaszkodott. Csendesen haladt a víz, jó volt rajta csorogni. Keskeny, szelíd kis folyó képét mutatta nekünk a Zala, két kenu egymás mellett evezve nem mindenhol fért el.
Ha valaki szereti a vadregényes környezetet, itt megtalálja. Régi roskatag építményeket is láthatunk, és az összeboruló lombok alatt a nyári melegben jobban esik az evezés, mint egy nagy, nyílt vízfelületen. Bár az összeboruló lombok alatt néha épphogy átfértünk….de volt már ennél alacsonyabb is.
Sokszor összetorlódtunk az akadályok miatt, és néha az ész már nem segítet, akkor már az erőszaktól sem riadtunk vissza.
Itt-ott találkoztunk a folyószabályozás „örömeivel”, felgyorsult a sodrás, és egy surrantó fölötti lenyugodott vízfelületű kiöblösödésnél még strandolók is voltak. Ha tavasszal jöttünk volna 20-30 centivel magasabb víznél, le tudtunk volna csúszni rajta (mint ahogy sok évvel ezelőtt ugyanitt és több hasonló duzzasztásnál volt rá példa), döcögősen ugyan, de száraz lábbal leküzdhető.
Viszont így ezen az 1-2 méteres „vízválasztón” üresen kellett lekísérni a hajókat. Nem volt zökkenőmentes. Majd ezek a felhők vettek rá minket, hogy végleg kikössünk, és a fiatalság felvállalta a sátrak felállítását, mert ebbe a rengetegbe már nem akartunk behatolni. (Mentségünkre szolgáljon: a vízről rosszabbul nézett ki.